Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Ackermann Kálmán: Szalézi Szent Ferenc élete

Az isteni gondviselés századonkint támaszt az egyházban olyan férfiakat, nőket, sőt gyakran gyermekeket is, akik a kegyelem túláradó illatával sok századon keresztül elárasztják a kereszténységet. Tudja az anyaszentegyházat vezető isteni gondosság, hogy minden kornak különös, nagy emberekre van szüksége. Így adta a XVI. és XVII. századnak Szalézi Szent Ferencet; így keltette fel a Szent Szív iránt való lobogó szeretetet egy Alacoque Margit szívében, mert e századoknak szükségük volt a nagy és túláradó szeretet mintaképeire. A kalvinizmus ridegsége és a janzenizmus sivársága ellenében megadta a keresztény lelkeknek az Úr a példa vonzó erejével e hathatós orvosságot. Mert Szalézi Szent Ferenc csupa emelkedettség, derű, a menyországot e földön magában viselő és kisugárzó egyéniség volt.
„Milyen jóságos lehet a jó Isten, ha már a genfi püspök oly jó” — mondotta a jótékonyság örökké élő apostola Depaul szent Vince. Csodálatos az a lelkület, amely eltöltötte ennek a négyszáz évvel ezelőtt meghalt embernek egész lényét. A minden ösztönösségre és keménységre hajló emberi természet nagy, kiáltó ellentéte volt, századoknak és századunknak orvossága. Arcán lelkig ható szellemiség fénylett, amely a lélek diadalmas szeretetét sugározta szét. Mai napig táplálkozunk lelke adományaival, s utolérhetetlen szelídsége milliónyi embernek követendő példakép. Az okosság, lovagiasság, becsületesség, igazmondás, munka, Isten-szeretet, egyházhoz való hűség soha el nem halványuló mintaképe. Egész ember volt, testben és lélekben. Nagy szó ez, különösen napjainkban: lélekben; mert ha nézzük a nagyokat, a lángelméket, ritkán találjuk a szív és értelem oly bámulatos összhangját, mint Szalézi Szent Ferencben. Valóságos és félreismerhetetlen lángész, s a zseni trónja mellett hasonló aranyszéken uralkodik nála az, ami a világon olyan ritka: a szeretet. És mily mértékben! Mily tűzzel ég! Beszélhetne erről az a hetvenkétezer, akit az egyházhoz visszatérített, talán nem annyira az okfejtések logikai láncával, mint a szeretet és elbűvölő kedvesség aranyhálójával.
S azután, ha szabad így kifejeznünk, annyira emberi, minden kort és minden felfogású embert annyira lebilincselő szent, hogy még azokat is lebilincseli hasonlíthatatlanul nemes lelkülete, akik talán mint szentet nem becsülnék meg. A XVII. század embere, s előkelő egyéniségén semmi sincs ennek a harcias korszaknak durvaságából. A lelkét egészen elöntő varázslatos hatású szeretet volt az, amely megragadta a körében forgolódókat. Lehetetlen volt lelke szépségének, szinte mágikus erejének ellenállni. Életének halhatatlanul örök emléke a mérhetetlen szeretet, amelynek tüzes folyamai még ma is élnek írásaiban, műveiben, leveleiben.
Ennek a nagy embernek az életét ismerteti ez a könyv.


A könyv meta információi
| Megjelenés éve: 1923 | Oldalszám: 200 | Méret: 20x14 cm | Kötés: papir | Kiadó: Szalézi Művek | Nyelv: magyar | Fájl méret: 19 MB |