Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Aranykönyv, vagyis az alázatosság gyakorlása

Kétségtelen és örök igazság az, hogy a gőgösökre nem vár sem irgalom, sem bebocsáttatás a mennyek országába, és hogy az Úr csak az alázatos szívűeket fogja magához engedni. Az Írás azt tanítja, hogy Isten ellenáll a gőgösöknek és hogy megalázza azokat, akik felmagasztalják önmagukat; azt tanítja továbbá, hogy olyanokká kell válnunk, mint amilyenek a kis gyermekek, mert csak úgy részesülhetünk dicsőségében; akik nem jutnak el odáig, ki lesznek zárva belőle; végül pedig azt mondja, hogy kegyelmeit csak az alázatosaknak juttatja és csak őket emeli fel önmagához.
Ha ez így van, akkor nem hangsúlyozhatjuk eléggé, hogy mennyire fontos a keresztény lélek számára az alázatosság útjának tanulmányozása és az, hogy az önteltséget, hiúságot és gőgöt száműzze lelkéből. Nincs az az erőfeszítés, melyet ne lenne érdemes sorompóba állítani az ilyen szent vállalkozás sikerének érdekében; miután pedig semmilyen eredményre sem számíthatunk Isten kegyelme nélkül, a nap minden órájában állhatatosan kérnünk kell azt.
Minden keresztény arra kötelezte magát a szent keresztségben, hogy Jézus Krisztus nyomdokában fog haladni; életünket tehát az Övéhez kell mérnünk. A Megváltó Isten annyira alázatos volt, hogy magára vett minden szégyent és megaláztatást, csak azért, hogy meggyógyítsa a lelkünk gőgokozta sebét, és hogy példájával megmutassa a mennybevezető sorsdöntő utat.
A könyv tanítás az alázatosságról,és megmutatja a keresztény tökéletesség útját és az alázatosság gyakorlását.


A könyv meta információi
| Megjelenés éve: 1930 | Oldalszám: 103 | Méret: 12x8 cm | Kötés: papir | Kiadó: Szalézi Művek | Sorozat: Lelkiélet kis könyvei | Nyelv: magyar | Fájl méret: 2 MB |