Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Daniel Considine: Fel a szívekkel I.

A könyv gondolatait P. Devas S. J. állította össze a nagy angol hitszónok, P. Considine S. J. beszédei nyomán készült feljegyzésekből, valamint hátrahagyott írásaiból. A gyűjteményünkben „Nagy titok” címen szereplő utolsó fejezet pedig egy szentbeszéd kivonata, amely 1921 Úrnapján hangzott el a farm-streeti templom szószékéről, és amelyet még maga Considine atya nézett át.
P. Considine egyéniségét végletekig menő egyszerűség és közvetlenség jellemezte. Ha valamely közhelyet kellett elismételnie, még csak meg sem próbálta, hogy tetszetős szavakba öltöztetve mondja el, amit mondani akar; ha pedig hallgatósága lelki érdeke úgy kívánta, szívesen bocsátkozott ismétlésekbe, s egyes szempontok szokatlanul erős kidomborításától sem idegenkedett, jóllehet tudta, hogy ezzel esetenként talán megütközést vált ki. P. Considine nem teológusok számára írt és beszélt, hanem a tökéletesség útját kereső lelkek igényeit tartotta szem előtt; távol állt tőle az is, hogy a lanyhákat és könnyüvérűeket nyugtassa meg lelkük állapota felől, de az aggályos lelkűeket igyekezett felbátorítani, hogy gyermeki bizalommal közeledjenek jóságos mennyei Atyjuk felé.
P. Considine gondoskodásának tárgyai elsősorban a komoly és jószándékú, de inkább kissé félénk és tapogatózó lelkek voltak. Az ilyenek éppúgy bátorságot és bizalmat fognak meríteni ezekből az írott szavakból, mint azok, akik magának a nagy lelkivezetőnek a szájából hallották azokat.

A könyv fejezetei:
Ne gondolkodjunk méltatlanul Istenről
Helytelen bűnbánat
Az Úr igája
Lelki erőkifejtés
Korszerű önmegtagadás
Az Úr van teveled
Bízzál az Úrban
Az isteni gondviselés
Jézus Szíve tisztelete
A tökéletesség lényege
Az örvendezés szelleméről
Türelem és kitartás
Kishitűség és nagylelkűség
Az elmúlt esztendő tanulságai
Mindig előbbre
Legyünk bizalommal Isten iránt
Miért féltek, ti kicsinyhitűek?
Megértés és annak hiánya
Egyhangúság
Elszórakozás az imában
Az elszenvedett igazságtalanságok haszna
Ellenszenv
Megpróbáltatás és kísértés
Lelkünk megszentelődése
Gond, bánat
A bocsánatos bűnről
Isten gondoskodik rólunk
Mondások
A nagy titok


A könyv meta információi
| Megjelenés éve: 1937 | Oldalszám: 121, [3] | Méret: 12x8 cm | Kötés: papir | Kiadó: Szalézi Művek | Sorozat: Lelkiélet kis könyvei | Nyelv: magyar | Fájl méret: 3 MB |