Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Daniel Considine: Fel a szívekkel III.

A könyv gondolatait P. Devas S. J. állította össze a nagy angol hitszónok, P. Considine S. J. beszédei nyomán készült feljegyzésekből, valamint hátrahagyott írásaiból. P. Considine egyéniségét végletekig menő egyszerűség és közvetlenség jellemezte. Ha valamely közhelyet kellett elismételnie, még csak meg sem próbálta, hogy tetszetős szavakba öltöztetve mondja el, amit mondani akar; ha pedig hallgatósága lelki érdeke úgy kívánta, szívesen bocsátkozott ismétlésekbe, s egyes szempontok szokatlanul erős kidomborításától sem idegenkedett, jóllehet tudta, hogy ezzel esetenként talán megütközést vált ki. P. Considine nem teológusok számára írt és beszélt, hanem a tökéletesség útját kereső lelkek igényeit tartotta szem előtt; távol állt tőle az is, hogy a lanyhákat és könnyüvérűeket nyugtassa meg lelkük állapota felől, de az aggályos lelkűeket igyekezett felbátorítani, hogy gyermeki bizalommal közeledjenek jóságos mennyei Atyjuk felé. P. Considine gondoskodásának tárgyai elsősorban a komoly és jószándékú, de inkább kissé félénk és tapogatózó lelkek voltak. Az ilyenek éppúgy bátorságot és bizalmat fognak meríteni ezekből az írott szavakból, mint azok, akik magának a nagy lelkivezetőnek a szájából hallották azokat.
P. Considine tanításainak harmadik kötete ez. A következő idézet leveleiből tömör kivonatát jelenti a szentéletü szerzetes lelki irányzatának: „Lelki életére vonatkozóan ezt tanácsolom: kevesebb önvizsgálat és önvád; ehelyett inkább Istent keresse gondolataival és adjon neki szüntelenül hálát mindenért. Ne feledje, hogy a szeretet nemcsak Istenbe olvadásunknak legbiztosabb módja, de elmúlt bűneink és hanyagságaink jóvátételének is leghathatósabb eszköze. Ha igazán meg akarjuk bánni törvénysértéseinket, irányítsuk tekintetünket Istenre és igyekezzünk megérteni, milyen jó, milyen szeretetreméltó Ő, és mit tett, mit szenvedett értünk? Ne foglalkozzunk saját magunkkal, még csak ne is vádoljuk magunkat feleslegesen. Természetes, hogy meg kell bánnunk bűneinket, de bíbelődnünk nem szabad velük; annál inkább kell azonban arra törekednünk, hogy minél jobban megismerjük és szeressük Azt, akit bűneinkkel megbántottunk.”

A könyv fejezetei:
Szelídség
Kislelkűség
Nagylelkűség hiánya
Önvizsgálat
Szórakozott vagyok az imában
Lelki tusa a Getszemániban
Gondolatok a pokolról
Hálaadás jogunk és kötelességünk
Krisztus és az apostolok
Ránk is szüksége van az Úrnak
Használjuk fel az alkalmat
Vallásosság
Istent szeretni
Öröm
Neheztelés
Múlt, jelen és jövő
Akiben nincs álnokság
Magas célkitűzés
Bizalom és életszentség
Az önmegtagadás szelleme


A könyv meta információi
| Megjelenés éve: 1937 | Oldalszám: 104, [1] | Méret: 12x8 cm | Kötés: papir | Kiadó: Szalézi Művek | Sorozat: Lelkiélet kis könyvei | Nyelv: magyar | Fájl méret: 2 MB |