Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Endrefalvy Ottó: A szeretet erősebb a halálnál

A füzet: emlékezés és imádságok elköltözött szeretteinkért. Tartalmaz részleteket a temetés szertartásából és az Egyház imáiból a megholtakért.
„Egy kis idő és nem láttok engem és ismét egy kis idő és megláttok engem.” Így beszél Krisztus, aki meghalt a kereszten és három nap múlva újra élt — tehát járt odaát a halálon túl és tudja, mi van ott. Egy kis idő és viszontlátjuk halottainkat. Az Úr Jézus mondta, hogy Ő csak előre megy helyet készíteni nekünk. Elhunyt szeretteink már utána mentek, mi is egyszer követjük őket!
Igaz, a földön ez a kis idő néha hosszúnak tetszik és kínos. Vágyódunk a szeretteinkkel való viszontlátás örömei után. Azonban addig sem vagyunk teljesen elszakítva tőlük! Nem beszélhetünk ugyan velük, jelekkel sem érintkezhetünk. De imádkozhatunk értük. Istenen keresztül segíthetünk rajtuk, megrövidíthetjük hátralevő tisztulásukat és vezeklésüket a tisztítóhelyen. Sokat tehetünk értük szeretetből, mert imádságunkkal, felajánlott jócselekedetekkel, önmegtagadásokkal, szenvedéseinkkel a végleges boldogságra, a mennyország örömeibe segíthetjük őket.
A halállal az ő szeretetük sem szűnt meg irántunk, sőt még nagyobb és tisztább szeretetté változott. Ezért imádkoznak értünk, közbenjárnak Istennél, óvnak bennünket és vezetnek a mennyország útján. Ez a „szentek egyessége”, az Istent szerető lelkek szeretetben való örök összetartozása, melyet a halál sem tud megszüntetni. A szeretet erősebb a halálnál, mert a halálon túl is megmarad és segíteni tud!


A könyv meta információi
| Megjelenés éve: 1945 | Oldalszám: 31, [1] | Méret: 15x11 cm | Kötés: papir | Kiadó: Szalézi Művek | Sorozat: Krisztussal – az Egyházzal | Nyelv: magyar | Fájl méret: 1 MB |