Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Erdey Ferenc: A fatimai csoda

Mikor legsötétebbek a fellegek az égen és azt hisszük, hogy nincs is már nap, mert nem küldi melengető, áldástosztó sugarait a földre, akkor szokott az ember legjobban vágyódni a világosság és a meleg után. Ilyenkor néha szétnyílik az ég, felszakadnak a fellegek és hirtelen előtűnik a nap világító, derűs sugaraival, melyek felmelengetik az ember testét is, lelkét is!
Ilyen sötét fellegek gyűltek a lélek egén is, mikor az ég felhői hirtelen széjjelnyíltak és jel adatott az égen! Hirtelen előtűnt a nap, csodálatos körforgásban soha nem látott színes fénycsóvákat küldött a földre, és aztán hirtelen úgy tűnt fel, hogy rázuhan a földre, és agyonsújtja azt a hatvan-hetvenezernyi tömeget, mely a bámulattól és meglepetéstől megkövülve tanúja volt e rendkívüli jelenségnek!
Ez történt Fatimában!
A legsötétebb bűnök és gyülölség ádáz harcában megjelent a Boldogságos Szűz Mária és kis pásztorgyermekeknek elmondotta, hogy miként engeszteljék szeplőtelen Szívét és vele egyesülve az isteni Fenséget, Igazságosságot, mely büntető ostorát küldi, ha nem szűnnek meg vétkezni és ha nem engesztelik meg őt! És ennek az üzenetnek pecsétjéül jelet adott az égen, melyet már nemcsak a három kis pásztorgyermek látott, hanem az a nagy tömeg is, mely kiváncsi lélekkel várta, hogy a fatimai Madonna magát nekik kinyilvánítsa.
A mai nehéz idők az akkoriakkal és az akkori engeszteléssel nagyon szorosan összefüggnek. A nehéz idők szörnyű szenvedései és megpróbáltatásai minden gondolkodó hívő lelket engesztelésre serkentenek! De a magyar talajon fakadt engesztelés műve, a magyar engesztelés más szálakkal is összefügg a fatimai engeszteléssel. Ez az oka annak, hogy ezeket a fatimai csodás eseményeket elmélkedés tárgyává teszi a könyv és felhasználja az engesztelés szellemének és gyakorlatának elmélyítésére.

A könyv tartalma:
A fatimai csoda
Első elmélkedés: Mi történt Fatimában?
Második elmélkedés: Amire az angyal tanított
Harmadik elmélkedés: A Világ Királynőjének szeplőtelen Szíve
Negyedik elmélkedés: Egy szív… egy lélek!
Szűz Mária szeplőtelen Szívének tisztelete


A könyv meta információi
| Megjelenés éve: 1943 | Oldalszám: 127 | Méret: 12x8 cm | Kötés: papir | Kiadó: Szalézi Művek | Sorozat: Lelkiélet kis könyvei | Nyelv: magyar | Fájl méret: 3 MB |