Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Gerely Jolán: Életünk a szentmise tükrében

Különös ellenmondás sokak életében, hogy bár buzgón végzik vallási gyakorlataikat, mindennapi életükben a katolikus életfelfogásnak semmi nyoma. Mintegy kettős életet élnek: egy vallásit és egy polgárit. Büszkén vallják magukat jó katolikusoknak, de ha a vallási és világi életfelfogás a gyakorlatban szembe kerül egymással, nyugodtan a világi mellé állanak. Mi más lehetne ennek a visszásságnak az oka, ha nem az, hogy a vallás és az élet számukra két külön világ!
Ez a könyv néhány gondolatot kíván adni ahhoz, miképpen lehet, sőt kell a vallást, elsősorban pedig annak legjellegzetesebben katolikus megnyilvánulását: a szentmise-áldozatot életünk középpontjába állítani, és belőle meríteni irányítást életformánk és élettartalmunk kialakításához.

A könyv fejezetei a szentmise részeihez igazodnak (a II. vatikáni zsinat előtti liturgiai rend szerint):
Bemegyek Isten oltárához, Istenhez, ki ifjúi örömmel tölt el engem (Valami nincs rendjén; Vidám áldozatkészség; Minden élet áldozat; Áldozat és öröm!; Az ifjúi öröm)
Confiteor (A legnagyobb földi hatalom; Az alázatosság az emberek szemében; A valódi alázatosság)
Dominus vobiscum! (Az Úr legyen veletek!; Útravaló; Egyszerű igazság; A világiak apostolkodása)
Dicsőség – békesség! (A békesség; A különböző értékelés; A mennyei szerződés; Egy leány a sok közül; Bábeli tornyok)
Evangélium (Az éter hullámain át; Egy kétezer esztendős hír; Egy modern hölgy; A tudatlanság; A Könyvek Könyve)
Felajánlás (Céltalan élet; Minden élet eszköz az Isten kezében; A legtökéletesebb felajánlás; Rajtunk múlik)
Méltó és igazságos… (Kiment a divatból; Milyen más; Méltó és igazságos; Az elmaradt köszönet; Ezzel szemben)
Átváltozás (Ha megjelenne köztünk; Eleven hittel; Természetfölötti érzék; A mai leány problémája; Gyökeres benső átváltozás; Szent csere)
Miatyánk (Oremus – imádkozzunk!; Tudunk-e imádkozni; Miatyánk!; A legfönségesebb ima)
A mi Urunk Jézus Krisztus Teste őrizze meg lelkemet az örök életre! (Az élet vágya; Az örök szeretet; Szent találkozás; Életreform!)


A könyv meta információi
| Megjelenés éve: 1941 | Oldalszám: 99 | Méret: 12x8 cm | Kötés: papir | Kiadó: Szalézi Művek | Sorozat: Lelkiélet kis könyvei | Nyelv: magyar | Fájl méret: 2 MB |