Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Gerely Jolán: Gyermekeink boldogságáról van szó!

Elsősorban az édesanyáknak szól ez a könyv; azoknak, akik egy bölcső vagy ágyacska mellett állva, boldog meghatottsággal nézik a benne édesen szunnyadó kis angyalt, de közben elszoruló szívvel, a szeretet aggodalmával töprengenek: vajon mi vár rá az életben? Vajon boldog lesz-e? … S míg vágyaikba mártott ecsettel színezgetik jövőjét, képzeletben két kézzel szórják abba az egészséget, szépséget, anyagi jólétet, boldog családi életet, megbecsülést, társadalmi érvényesülést és mindazt, amit a boldogsághoz szükségesnek tartanak. Pedig a boldogsághoz mindez – legyen bár együtt minden földi jó – mégis kevés. Mert a boldogság nem kívülről jön. A boldogság a lélek benső harmóniája, s egyetlen örök forrása: az Isten. „Nyugtalan a mi szivünk, míg meg nem nyugszik Tebenned, Istenem!” – mondja, keserű tapasztalásaiból leszűrve, Szent Ágoston; s ugyanezt érzik, ha talán nem is vallják be, mindazok, akik boldogságkeresésükből kihagyták az Istent.
Azért senki sem biztosítja jobban gyermeke boldogságát, mint az, aki mindjárt értelme bontakozásának kezdetén kézenfogja és bevezeti őt a természetfölötti életbe, Istenhez. A természetfölötti élet világa magasan e földi világ fölött áll s szilárd és megingathatatlan marad akkor is, amikor idelent minden felborul. Aki kora gyermekségétől fogva otthon érzi magát a léleknek ebben a sajátos birodalmában, azt nem teheti boldogtalanná semmi sorscsapás, mert akaratának egyetlen, erőteljes lendületével idemenekül, ahol a földi dolgok fölé emelkedve, mindig újra megtalálja lelke harmóniáját.
Első pillanatra talán úgy látszik, mintha ez a természetfölötti élet és világ sokkal elvontabb volna, semhogy a fejletlen gyermeki értelem megközelíthetné. Holott éppen az ellenkezője áll. Mert ennek az életnek legjellegzetesebb sajátossága éppen az, hogy nem annyira érteni, mint inkább egyszerűen, odaadással élni kell. „Ha nem lesztek, mint a kisdedek, nem mentek be a mennyek országába”, – mondja az Üdvözítő. S ugyancsak az Ő ajkáról hangzik el ez a csodálatos kijelentés: „Áldalak téged Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől és kijelentetted a kisdedeknek”.
De a közvetlen tapasztalás is bizonyítja, hogy a gyermeklélek az ő egyszerűségével és természetes közvetlenségével biztosabban mozog a természetfölötti életben, mint a terméketlen okoskodásokkal megzavart, gőgös ész. Minden elméleti és tapasztalati indokolás fölött pedig ott áll maga az Úr Jézus, aki kétezer év távolából kiáltja felénk: „Engedjétek hozzám a kisdedeket!”

A könyv tanácsai, irányításai a szülőknek:
Az első lépés
Egy nehéz kérdés
Isten a család életében
A mennyei család
Az ima
Beszélgetés a jó Istennel
Az imádság lelke
Ahol az isteni Szív dobog…
Az Élet Kenyere
A legszentebb áldozat
Apostolkodó gyermekek
Ha nem lesztek, mint a kisdedek…


A könyv meta információi
| Megjelenés éve: 1937 | Oldalszám: 105 | Méret: 12x8 cm | Kötés: papir | Kiadó: Szalézi Művek | Sorozat: Lelkiélet kis könyvei | Nyelv: magyar | Fájl méret: 3 MB |