Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Jean-Baptiste Chautard: Az apostolkodás lelke

A mű, mint címe is mutatja, az apostolkodás lelkével, a belső élettel foglalkozik, amelyre főképpen a papnak kell a fősúlyt helyeznie, ha igazi eredménnyel s maradandó gyümölcsökkel akar a lelkek érdekében dolgozni. Összeegyezteti az elméletet a gyakorlati módszerrel. Céljának megfelelően szinte egyoldalúlag a papi lelkület kiművelésének feltétlen szükségességét hangsúlyozza és erre ad meggyőző erővel szabályokat és utasításokat. Jézus Krisztus életét élni, Jézus Krisztushoz hasonlóvá lenni: ez az apostoli munka sikerének titka. Bizonyos reakció ez az amerikánizmusnak nevezett, XIII. Leó által elítélt téves irányzat ellen, amely viszont a külső tevékenységet tolja túlságosan előtérbe. A szerző egyébként az ún. liturgikus irányzatnak a kimondott híve; de távol áll annak elfogult fanatikusaitól, akik az egész katolikus aszkézist, sőt magát az üdvösséget a liturgia számára akarnák kisajátítani. Ő nagy súlyt helyez az üdvös voluntárizmusra. Sőt megvádolja korunk nevelőit, „akik az akarat nevelésére nem eléggé törekedtek, hogy az így megedzett jellemekbe belevéshessék Jézus Krisztust s szent arculatát”. (Müller Lajos)

A könyv fejezetei:
Első rész. Isten világi tevékenykedést és benső életet kíván
1. A világi cselekedetek, illetőleg a bennük való buzgólkodás is Isten akaratából való
2. Isten azt akarja, hogy Jézus legyen tevékeny életünk lelke
3. Mi a benső élet?
4. Mennyire félreismerik a benső életet
5. Válasz egy ellenvetésre: Nem tétlen-e a benső élet?
6. Válasz egy másik ellenvetésre: Nem önzö-e a benső élet?
7. Ellenvetés a lelkek üdvössége szempontjából

Második rész. A cselekvő és benső élet egysége
1. A benső élet elsőbbsége Isten szemében a cselekedetek fölött
2. Tetteink a benső életből fakadjanak
3. A mű alapját, célját és eszközeit a benső élet hassa át
4. A benső és cselekvő élet kölcsönösen támogatja egymást
5. Ez összhang kiválósága

Harmadik rész. Munka imádság nélkül veszélyezteti, a kettő együtt elősegíti az erényben való gyarapodást
1. A tevékenység, mely benső életet élő lelkek számára a megszentelődés módját jelenti, másoknak üdvösségük kárára válhat
2. A tettek emberéről, akinek nincs benső élete
3. A benső élet az apostoli munkás szentségének alapja

Negyedik rész. A cselekvés termékenysége a benső élet által
A benső élet a cselekvés termékenységének feltétele

Ötödik rész. Néhány elv és tanács a benső életre
1. Néhány a benső életre vonatkozó tanács a tevékenység apostolainak
2. Az elmélkedés a benső életnek, tehát az apostolkodásnak is elengedhetetlen kelléke
3. A liturgikus élet, a benső élet tehát az apostolkodás forrása
4. A szívvédelem, a benső élet kapujának kulcsa tehát, az apostolkodáshoz elengedhetetlenül szükséges
5. Az apostol buzgó tisztelője legyen a Szeplőtelen Szűz Máriának


A könyv meta információi
| Megjelenés éve: 1932 | Oldalszám: 356, [3 képmelléklet] | Méret: 18x11 cm | Kötés: papir | Kiadó: Szalézi Művek | Nyelv: magyar | Fájl méret: 14 MB |