Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Pataky Géza: A megváltásból fakadó élet

A hitetlenséggel körülvett ma embere, amikor annyi szeretetlenséget, annyi nyomorúságot, bűnt, háborút lát maga körül, mohón kap az olyan szellemi táplálék után, mely megmutatja neki a biztos utat az örök cél felé. A könyv újra feleleveniti az újpogánysággal mételyezett ember előtt a megváltásból fakadó életet.
A cím az evangéliumra utal, melynek tanúsága szerint Krisztus is ezt az életet hangsúlyozza: „Én azért jöttem, hogy életük legyen és minél több legyen.” (Jn 10,10) A könyv olvasása nyomán az olvasó készségesen fogja mondani: „Mester, követlek téged, bárhova mégy.” (Mt 8,19)
A szerző az első részben a hitközönybe süllyedt embert elvezeti Teremtőjéhez és bemutatja a végtelen, az örökkévaló, a szent és igazságos, az irgalmas, a mindenható Istent, az ember örök boldogságát. A második részben a megváltás vigasztaló tényét ecseteli, majd a Corredemptrix Anyát állítja olvasói elé, s végül röviden az Anyaszentegyházról, mint a megváltott lélek egyetlen biztos lakásáról és az Egyház legfőbb Papjáról, a Királyról ír mesteri tollal.


A könyv meta információi
| Megjelenés éve: 1940 | Oldalszám: 174 | Méret: 19x13 cm | Kötés: papir | Kiadó: Szalézi Művek | Nyelv: magyar | Fájl méret: 10 MB |